MALATA TIBOR:Én nem jártam...


Én nem jártam koromban hóban
Én sokáig altatóban
Én fönn álltam háztetőn s rólam
Még sokáig halszag olvad...

Sikítva fülel az ég is
Ordítón dülled a mell
Feketén vakít a  kék is
És szakítva vagdos a kell

Fölöttem nyílik a  fény míg
Serényen gyűlik a szer
Gennyben és mocsokban fénylik
Szeretve súgja hogy el...

Üvöltve mondja és arcával kér
Innen csak elmenni s jöhet a kéj
Elmenni dobbantva ugorni vágyba
Szétszedni gondolva vígabb halálra