MALATA TIBOR:Én nem jártam...
Én nem jártam koromban hóban
Én sokáig altatóban
Én fönn álltam háztetőn s rólam
Még sokáig halszag olvad...
Sikítva fülel az ég is
Ordítón dülled a mell
Feketén vakít a kék is
És szakítva vagdos a kell
Fölöttem nyílik a fény míg
Serényen gyűlik a szer
Gennyben és mocsokban fénylik
Szeretve súgja hogy el...
Üvöltve mondja és arcával kér
Innen csak elmenni s jöhet a kéj
Elmenni dobbantva ugorni vágyba
Szétszedni gondolva vígabb halálra